Több mint két évszázaddal később az eset élénk és hosszan tartó vitasorozatot váltott ki arról, vajon az agy képes-e gátlás alá helyezni a fájdalmas emlékeket (mint például, ha elárulták vagy szexuálisan kihasználták gyermekkorában), majd később újra „elővenni” őket.

A Psychological Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban pszichiáterek és irodalomtudósok egy csoportja arról számol be, hogy 1800 előtti időkből sem a tények, sem a fikció világában egyetlen példát sem találtak az elfojtott emlékezésre.

A kutatók még ezerdolláros jutalmat is felajánlottak bárkinek, aki egészséges, épelméjű embernél talál ilyen dokumentált esetet. Egyik válasz sem volt azonban meggyőző, amiből a kutatók azt a megállapítást vonták le, hogy az emlékek elfojtása nem az emberi memória természetes folyamata, hanem a kulturális viszonyokhoz köthető tünetegyüttes.

A kutatók feltételezték, hogy ha az emberi agy rendelkezne az emlékek elfojtásának képességével, akkor az ilyen esetek biztos szerepeltek volna akár az orvosi, akár a szépirodalomban a 19. század előtti időkből is, amikortól a regényírók egyre gyakrabban kezdték ezt a jelenséget a cselekmény részeként használni.

A megállapítás heves vitákat váltott ki minkét oldalon. Dr. Harrison Pope, a Harvard-egyetem pszichiáter professzora és munkatársa már régóta kételkedtek az emlékek elfojtásában, mások szerint azonban valós tényről van szó.

Az ún. memóriaháború az 1980-as években érte el csúcspontját, amikor egyes betegek a terápia során régen elfelejtett jeleneteket elevenítettek fel, gyakran a szülői bántalmazásokkal kapcsolatban. Aztán a 90-es években némileg alábbhagyott a vita, majd a közelmúltban ismét felélénkült, nagyrészt a római katolikus egyházban tapasztalt szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrányok miatt.

A tanulmány szerzői beszámolnak arról, hogy kérdésükre több mint 100 választ kaptak a szépirodalomból, a válaszadók említettek eseteket Héraklésztől a Rámajanában szereplő Hanumánon át Lear királyig, ám ezek közül egy sem felelt meg a szigorú követelményeknek, melyí szerint egy egészséges ember egy bizonyos traumatikus eseményt töröl a memóriájából, mely évekkel később újra megjelenik.

A Madame de Tourvel által tapasztalt élmény lehet az első egy olyan koncepcióban, amely a romantika idején élte virágkorát, majd Freud írásaiban állandósult, és a hollywoodi filmekben ismét gazdag kifejezési lehetőségekhez jutott.

A tudósok szerint vizsgálatokkal bizonyítható, hogy az egészséges emberek a rémítő vagy veszélyes esetekre még élénkebben emlékeznek, mint más eseményekre, az agy ugyanis éppen a túlélés miatt tartja fontosnak, hogy az ilyeneket megőrizze.